MU: Mourinho blamája – Fellaini a riválisnál köt ki?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 10:29
null
Fellaini a riválisnál köt ki? (Fotó: AFP)
Brit és francia sajtóértesülések szerint több sztárcsapat is szerződtetné Marouane Fellainit, a Manchester United középpályását.

 

Mint ismert, a 30 éves belga futballista szerződése a 2017–2018-as szezon végén lejár az MU-nál – noha José Mourinho az idény közben többször is hangsúlyozta, Fellaini roppant fontos játékosa, a középpályás ennek ellenére vélhetően nem marad Manchesterben, több játéklehetőséget szeretne ugyanis kapni.

Korábban főként a török Galatasaray, Besiktas kettős lehetett hallani, az elmúlt hetekben viszont az AS Roma, a Monaco és a PSG is képbe került a játékosnál. A legújabb érdeklődő a hírek szerint az MU egyik riválisa, a Liverpool – francia és brit lapértesülések szerint a Jürgen Klopp irányította Pool hároméves szerződést ajánlottak a belgának.

A L'Équipe ugyanakkor arról számolt be, hogy Fellaini többször is találkozott a PSG vezetőségével, amely a Poolhoz hasonlóan szintén hároméves megállapodást kínált fel a játékosnak, s Fellaini nagy valószínűséggel a francia fővárosban folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04
Ezek is érdekelhetik