Chelsea: Mourinho elárulta, miért kellett Szalahnak távoznia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.27. 09:50
Bár talán már nem sokan emlékeznek rá, az utóbbi időben bomba formában futballozó Mohamed Szalah 2014 és 2016 között a Chelsea játékosa volt, még ha a klub kölcsön is adta előbb a Fiorentinának, majd az AS Romának. Látva a Liverpoolban mutatott elképesztő teljesítményét az angoloknál gyakran felvetődik, hogy adhatott el José Mourinho egy ilyen játékost akkoriban. Most válaszolt a portugál mester.

Szalah 2014 januárjában érkezett a Chelsea-hez 12.5 millió euróért a svájci Baseltől, ám Londonban nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapata, a „kékeknél” töltött ideje alatt összesen 879 perc játéklehetőséget kapott, ezalatt azonban rúgott két gólt és kiosztott négy gólpasszt.

Később a római kölcsönből aztán végleges átigazolás lett, vagyis Szalah úgy hagyta ott a Chelsea-t, hogy igazából sosem kapta meg a lehetőséget a bizonyításra.

Nem Mourinho döntött Szalah eladásáról – legalábbis a portugál ezt mondja (Fotó: AFP, archív)
Nem Mourinho döntött Szalah eladásáról – legalábbis a portugál ezt mondja (Fotó: AFP, archív)

Emiatt pedig sokan José Mourinhót hibáztatják.

„Az emberek azt mondják, én adtam el Szalahot, de ez nem igaz. Sőt! Pont az ellenkezője történt, én vettem meg Szalahot, én mondtam a klub vezetőségének, hogy meg kell őt szereznünk!” – mondta az ESPN-nek Mourinho.

„Azt azonban tudni kell, hogy amikor Szalah a Chelsea-hez került, még csak egy gyerek volt, aki sem mentálisan, sem fizikailag nem volt még elég erős. Úgy döntöttünk, kölcsönadjuk, mert ő is ezt szerette volna. Többet szeretett volna játszani, és fejlődni akart. A Chelsea döntött úgy végül, hogy el kell adni. Aki pedig azt mondja, hogy én voltam, az hazudik” – tette hozzá a portugál.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
7 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
21 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik