Leicester: segítenének Mahreznek; Guardiola sejtelmesen fogalmazott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 13:38
null
Mahrez a nyárig biztosan marad a Leicesternél (Fotó: AFP)
Claude Puel, a Leicester City labdarúgócsapatának menedzsere azt ígéri, mindenben segítenek Rijad Mahreznek, hogy visszanyerje játékkedvét a Manchester Cityhez való szerződés elmaradása után.

 

Az angol sajtóban kedd este robbant a hír, mely szerint a Manchester City 50 milliós ajánlatot tett a Leicester Citynek Rijad Mahrezért – később kiderült, hogy formális, írott ajánlat nem volt –, a „rókák” azonban elutasították a bajnokság éllovasának közeledését.

Az algériainak több sem kellett, tavaly május után ismét átadólistára kérte magát, és bár a manchesteri együttes hajlandó lett volna 65 millió fontot és egy játékost adni a szélsőért, a Leicester kevesellte az összeget, 95 milliót szeretett volna kapni a meg nem nevezett futballista mellett.

„Nehéz időszak volt ez Mahrez számára – mondta Claude Puel, a Leicester City menedzsere. – Bízom benne, hogy mosollyal az arcán tér vissza közénk, illetve megfelelő játékkedvvel, hogy ismét a csapattársaival játszhat együtt. Lehetséges, hogy némiképp csalódott lesz, de a játékosok segítenek neki a visszatérésben.”

A 27. életévét februárban betöltő futballista nem volt ott a Leicester City edzőközpontjában kedden, és a csapattal sem utazott el Liverpoolba az Everton elleni szerdai bajnokira.

„Néhány napig még nehéz lesz neki, de az a fontos, hogy maradt, így reménykedhetünk abban, hogy a visszatérése után ismét megmutatja, milyen minőséget képvisel.”

Szintén megszólalt az üggyel kapcsolatban a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola, aki a West Bromwich Albion elleni siker után elárulta, valóban tettek ajánlatot Mahrezért.

„Ő a Leicester City játékosa. Mindenki tudja, hogy megpróbáltuk szerződtetni, de jelen pillanatban nem engedhetjük meg magunknak, hogy megadjuk, amit kérnek. A nyáron és most is próbálkoztunk, de bezárták előttünk az ajtót. Meglátjuk, mi történik majd a nyáron” – fogalmazott sejtelmesen a spanyol szakember.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik