Man. City: a csapatkapitány üzleti diplomát szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 18:45
Gazdálkodás és menedzsment szakon lediplomázott a manchesteri egyetem üzleti karán Vincent Kompany, a Manchester City labdarúgócsapatának kapitánya. A hírt a játékos és az iskola is közleményben jelentette be.

Az utóbbi időszakban többször is sérüléssel bajlódó Kompany hasznosan töltötte kényszerpihenőjét, ugyanis gazdálkodás és menedzsment szakon diplomázott. Disszertációját a Premier League-ben szereplő klubokról írta, méghozzá a hazai pálya előnyét és a meccseket eldöntő fejlődést vizsgálva.

„Mindig úgy éreztem, hogy fontos számomra a tanulás, ezt még édesanyám nevelte belém gyermekkoromban. Azt hiszem, ez a diploma a megfelelő tisztelgés az emléke előtt. A manchesteri iskola tanterve optimális volt számomra – idézi a manchesteri egyetem honlapja Vincent Kompanyt. – Ha profi futballista vagy, a saját pénzügyeid menedzselése is olyan, mintha egy üzletet vezetnél. Fontos volt számomra, hogy megértsem azt, amit a könyvelőm mond, és hogy ki tudjak dolgozni egy tervet a pénzügyeimre."

Kompany elmondta, diplomamunkájához 25 jelenlegi vagy korábbi válogatott futballistával készített interjút, valamint azt is, hogy profi pályafutása befejezése után szeretne a sportéletben maradni.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
13 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik