Anglia: megvan a második edzőváltás a Premier League-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 17:33
null
A Leicester Citynél elfogyott a türelem, Craig Shakespeare-nek mennie kell (Fotó: AFP)
Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint menesztették Craig Shakespeare-t, a Leicester City labdarúgócsapatának menedzserét. A klub nem sokkal később a hivatalos honlapján megerősítette a hírt.

Craig Shakespeare február 27-én, Claudio Ranieri menesztése után ideiglenesen vette át a Leicester Cityt, majd remek kezdésének köszönhetően – az első öt meccsét megnyerte a bajnokságban – az élvonalban tartotta a „rókákat”, ezért júniusban hároméves szerződést kötött a klubbal.

A Premier League jelenleg is zajló szezonjában nyolc mérkőzésen egy győzelem és három döntetlen mellett négy vereséget jegyzett a csapatával, így jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen áll a Leicester.

A mértékadó angol sportoldalak szerint a West Bromwich Albion elleni 1–1-re végződő meccs után elfogyott a vezetőség türelme, kevesebb mint 24 órával az összecsapást követően megváltak Shakespeare-től.

A hírt a Leicester City hivatalosan is megerősítette, hozzátéve, hogy a Swansea elleni szombati bajnokira Michael Appleton készíti fel a csapatot. A végleges megoldáson a vezetőség már dolgozik.

A 2017–2018-as idényben Shakespeare a második PL-edző, akinek távoznia kellett a csapatától, korábban Frank de Boert Roy Hodgson váltotta a Crystal Palace kispadján.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

Jamie és a csodalába – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:41

A Chesterfield legyőzésével egy lépésre a League One-tól a Walsall

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:21

Megműtötték a Forest csatárát, aki a kapufának ütközött

Angol labdarúgás
2025.05.13. 13:51

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs – jelenleg a két legrosszabb bennmaradó az El két döntőse!

Angol labdarúgás
2025.05.11. 17:23
Ezek is érdekelhetik