MU: a klub nem kínál új szerződést Ibrának – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 18:57
A Sky Sports értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United nem tervezi meghosszabbítani a súlyos sérülésből lábadozó Zlatan Ibrahimovic szerződését.

Mint ismert, Ibrahimovic még áprilisban, az Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntős mérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást – a legoptimistább előrejelzés szerint januárban térhet vissza a csatár.szenvedett térdszalagszakadást – a legoptimistább előrejelzés szerint januárban térhet vissza a csatár.

A Sky Sports értesülései szerint a sérülés mértékét és a svéd játékos korát – októberben 36 éves lesz – figyelembe véve az MU annak ellenére sem szeretné meghosszabbítani a csatár nyáron lejáró szerződését, hogy erre opciós joga van.

Ibrahimovic tavaly júliusban igazolt a Unitedhoz, amelynél minden sorozatot figyelembe véve 46 mérkőzésen 28 gólt és 10 gólpasszt jegyzett – a „vörös ördögök” ebben a szezonban megnyerték a Ligakupát, valamint az Európa-ligát is, utóbbi automatikus BL-főtáblát jelent a csapatnak a következő idényben.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
6 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
7 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:44

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik