Chelsea: egy távozó az MU-hoz, egy érkező a Monacótól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 14:48
null
Tiemoué Bakayoko lehet a Chelsea első nyári igazolása (Fotó: AFP)
A BBC információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea közel áll a Monaco francia játékosának, Tiemoué Bakayokónak a szerződtetéséhez.

 

A 22 esztendős védekező középpályást már többször szóba hozták a londoniakkal az elmúlt időszakban, most pedig úgy tűnik, véget ér a huzavona. A BBC úgy értesült, Bakayoko hamarosan aláírhat a Chelsea-hez, amely francia források szerint 40 millió eurót fizet az egyszeres válogatott futballistáért.

A „kékekhez” kapcsolódó további hír, hogy egybehangzó angol lapértesülések szerint Nemanja Matics a Manchester Unitednél folytatja pályafutását. Bár a szerb középpályás 35 bajnokin kapott lehetőséget a mögöttünk hagyott szezonban, Antonio Conte nem feltétlenül ragaszkodik Maticshoz, aki a következő 48 órában eshet át az orvosi vizsgálatokon a „vörös ördögöknél”.

Végezetül egy újabb fejlemény Alex Sandróval kapcsolatban: a Sky Sports úgy tudja, felgyorsultak az események a brazil ügyében, így az ő szerződtetését is véglegesíthetik a héten. Mint megírtuk, a Juventus korábban már elutasította a Chelsea ajánlatát, azonban a torinói klub részéről leszögezték: ha Alex Sandro a távozás mellett dönt, nem állnak az útjába.

Legfrissebb hírek

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
18 órája

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
20 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Belgrádot nem tudta bevenni a Zalgiris, nincs már veretlen csapat a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.14. 23:48

Megtalálta új vezetőedzőjét a Monaco – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.10.12. 11:38

Hiába a két bajnoki érem, elküldte edzőjét a Monaco – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.10.09. 17:15

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59
Ezek is érdekelhetik