Arsenal: Wenger újabb két évig maradhat – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 13:41
null
Wenger maradhat az Arsenal edzője 2019-ig (Fotó: AFP)
Arséne Wenger állítólag már novemberben megegyezett szerződése meghosszabbításáról, és amennyiben az igazgatótanács keddi ülésén támogatják, újabb két évre aláír az Arsenalnál – értesült az ESPN.

 

Azt már korábban tudni lehetett, hogy az Arsenal igazgatótanácsának május 30-i, keddi ülése dönt Wenger sorsáról, ezen a megbeszélésen a francia menedzser személyesen is részt vesz.

Az ESPN úgy tudja, a felek már novemberben megállapodtak a folytatásról, csak azóta nem írták alá a szerződést. A szombati, Chelsea elleni FA-kupa-győzelem minden bizonnyal azt jelenti, hogy folytathatja az 1996-ban megkezdett munkát. A brit The Times viszont úgy értesült, hogy a francia szakvezető csak a szombati FA-kupa-siker után jelezte a vezetőség felé, hogy maradni akar.

Az Arsenal eddig 13 alkalommal nyerte el az FA-kupát, ebből hétszer Wenger irányításával. Ezzel ő lett a sorozat legsikeresebb menedzsere: George Ramsay 1887 és 1920 között csupán hatszor vezette sikerre az Aston Villát.

„Még mindig én vagyok a legjobb ember erre a feladatra” – nyilatkozta Wenger a győzelmet követően.

A klub többségi részvényese, Stan Kroenke a támogatásáról biztosította, de a háttérben már megkezdődnek a tárgyalások az utódlást illetően, hogy a 2019-es átállás zökkenőmentes legyen.

Wenger új szerződését várhatóan szerdán vagy csütörtökön jelentheti be a klub.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
9 órája

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
21 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01
Ezek is érdekelhetik