Liverpool: két évig nem igazolhat akadémiai játékost a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 18:45
A Premier League szerdán bejelentette, hogy a Liverpool labdarúgócsapata két évig nem igazolhat olyan fiatal játékost, aki valamelyik angol klub akadémiáján szerepel. Az egyesületnek ezenkívül még 100 ezer font büntetést is ki kell fizetnie.

A Liverpool tavaly szeptemberben jelentkezett be egy 11 éves játékosért, aki a Stoke labdarúgója. A megállapodás aztán megszületett, majd a Premier League Tanácsa elutasította a regisztrációs kérelmet, ugyanis szabálytalannak vélte a Mersey-parti klub közbenjárását.

Az utóbbi időben a Premier League drasztikus szabálymódosításokat hozott azzal kapcsolatban, hogy mikkel nem lehet befolyásolni egy fiatal futballistát, illetve annak családját. Ezek közé tartozik például a tandíj kifizetése, vagy a szülőknek kifizetett egyéb ösztönző összegek.

A vizsgálat során kiderült, hogy a Liverpool szabálytalan módon próbálta befolyásolni a játékost és a családtagjait, akiket az Anfieldre is meghívott egyszer. Az egyesület továbbá arra is ígéretet tett, hogy fizeti a fiú tandíját, amit akkor a Stoke fizetett.

A büntetés értelmében a Liverpool nem igazolhat olyan akadémiai játékost, akit az utóbbi 18 hónapban regisztráltak az angol utánpótlásrendszerben.

Az ítélet második éve felfüggesztett büntetés, amely további három évig marad érvényben.

Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
9 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
22 órája

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18
Ezek is érdekelhetik