PL: Voltak megbeszéléseink az Arsenallal, azonban... – Özil

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.13. 14:15
null
Özil arsenalos jövője továbbra is kétséges (Fotó: AFP)
Mesut Özil, a Premier League-ben szereplő Arsenal középpályása a Bildnek elmondta: bár szerződésének meghosszabbításáról tárgyalt már a klubbal, egyelőre a jelenleg zajló szezonra koncentrál.

 

„Minden nyitott még. Voltak megbeszéléseink az Arsenallal, jelenleg azonban a most zajló szezonra koncentrálok. Arsene Wenger volt az egyik fő oka annak, hogy csatlakoztam a klubhoz, a labdarúgásban viszont nagyon gyorsan változnak a dolgok, nem lehet előre tervezni. Már csak ezért is hiba lenne azt mondani, hogy a jövőm a menedzseren múlik” – mondta Mesut Özil a Bildnek.

A német középpályás ugyan az ősz elején pazar formában futballozott, azóta rengeteg kritikát kap a teljesítménye kapcsán. Özil a negatív hangokat próbálja kizárni, és arra koncentrálni, hogy minél sikeresebben szerepeljen az „ágyúsokkal”.

„A kritikák már pályafutásom eleje óta kísérnek. Természetesen nem kellemes, ugyanakkor próbálok nem foglalkozni velük. Világbajnok vagyok, és örökké az maradok. Sportolóként sohasem lehetsz elégedett, motivációra van szükséged. Egy nap meg szeretném nyerni a Bajnokok Ligáját, lehetőleg az Arsenallal. A szerződésem itt még további egy évig érvényes.”

Legfrissebb hírek

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
7 órája

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
9 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
12 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.22. 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35
Ezek is érdekelhetik