PL: a Chelsea-é lesz a 15 éves csodagyerek – 600 000 fontért

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 13:05
A Premier League-ben szereplő Chelsea nyerte meg a Rangers 15 éves csodagyerekéért, Billy Gilmourért folytatott harcot – számolt be róla az Express.

A lap idézi a Rangers ügyvezető igazgatóját, Robertson elmondása szerint megegyeztek a londoni „kékekkel”.

A fiatal középpályás júniusban lesz 16 éves, és ha ezt követően csapnának le rá, nagyjából csupán 90 ezer font nevelési költséget kapnának utána.

Robertson úgy véli, felelőtlenség lett volna elherdálni a tehetségüket, de még mindig azt remélik a skót csapatnál, hogy Gilmour meggondolja magát, és mégsem költözik délre.

A csodagyereknek tartott középpályás a Liverpool, az Arsenal, az Aston Villa és a Tottenham figyelmét is felkeltette, de úgy tűnik, a Chelsea lesz a befutó, és akár 600 ezer fontot is kaphat érte a Rangers.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik