West Ham: Payet nem hajlandó játszani, Bilic dühös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.12. 13:49
null
Lehet, Payet többet nem lép pályára a West Hamben? (Fotó: AFP)
Slaven Bilic, az angol élvonalban tizenharmadik helyen álló West Ham horvát menedzsere elmondta, Dimitri Payet, az együttes Európa-bajnoki ezüstérmes francia labdarúgója el akarja hagyni a londoni klubot.

„Dimitri Payet távozni akar – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Slaven Bilic. – A csapat, a stáb és a klub mindent megadott neki, mindig számíthatott ránk. Csalódott és dühös vagyok. Korábban már mondtuk, nem akarjuk eladni a legjobbjainkat, de Payet nem akar játszani a West Hamben. Nem adjuk el. Beszéltem az elnökkel, ez nem a pénzről szól. Azért adtunk neki hosszú távú szerződést, mert azt akarjuk, maradjon. Nem hajlandó játszani. Amíg nem változtat a hozzáállásán, nem számítunk rá a keretben.”

A 29 éves középpályás – akit a West Ham legjobbjának választottak meg az előző évadban, és a 2016-os Eb álomcsapatába is bekerült – a mostani idényben 22 tétmérkőzésen három gólt és nyolc gólpasszt jegyzett a „kalapácsosok” színeiben.

A brit sajtó korábban arról írt, hogy az Arsenal szerződtetné Payetet a West Hamtől.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
13 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik