PL: Ibra biztos a Manchester United bajnoki címében

Vágólapra másolva!
2016.11.09. 18:25
Zlatan Ibrahimovic biztos abban, hogy csapata, a Manchester United megnyeri az angol labdarúgó-bajnokságot.

„Ha meg tudnám nyerni a Premier League-et, akkor akár másnap abba is hagyhatnám a futballt. Remélhetőleg sikerül, és sikerülni is fog” – nyilatkozta a 35 éves svéd csatár, aki hat gólt szerzett eddig a bajnokságban.

Ibrahimovic vasárnap egy 609 perces góltalansági sorozatot zárt le a Swansea City otthonában, ráadásul két gólja közül az első a Premier League történetének huszonötezredik találata, a második pedig pályafutása 400. klubgólja volt.

„Az elmúlt mérkőzéseken egy kissé szerencsétlenek voltunk, de hittünk magunkban, és ha hiszel, akkor sikerülni fog – tette hozzá Ibrahimovic, aki saját teljesítményéről is beszélt. – Elhibáztam néhány olyan lehetőséget, amelyeket máskor nem. Tudom, hogy sokkal jobbra is képes vagyok, többet akarok, jobb leszek.”

A Manchester United 11 fordulót követően a hatodik helyen áll a Premier League-ben, hátránya nyolc pont a listavezető Liverpoollal szemben.

Legfrissebb hírek

Felkészülési mérkőzés: Preston North End–Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
4 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:16

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32
Ezek is érdekelhetik