MU: „Nem akarom elképzelni, hol lennénk Ibra nélkül”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 19:14
null
Zlatan Ibrahimovic a nyár átigazolása volt (Fotó: Action Images)
Owen Hargreaves, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United korábbi középpályása szerint a svéd klasszis szerződtetése messze a legjobb döntése volt José Mourinhónak.

Ibrahimovic nagyszerűen kezdte a szezont, hiszen az első négy bajnokiján négyszer betalált az ellenfelek kapujába, azonban a Manchester City elleni városi rangadó óta adós a gólokkal. Kicsit szépíti a statisztikát, hogy az Európa-ligában az ő találatával győzte le az MU az ukrán Zorját.

Hargreaves a kisebb visszaeséstől függetlenül meg van róla győződve, hogy a 35 éves támadóval nagyon jól járt korábbi klubja, főleg annak fényében, hogy nem kellett érte fizetni.

„A szezon igazolása kétségkívül Zlatan Ibrahimovic volt. Ingyen szereztek meg egy nagyszerű képességű játékost. Nem szeretném elképzelni, hogy hol lenne a Manchester United nélküle” – mondta el véleményét a korábbi angol válogatott futballista.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik