Chelsea: van olyan játékos, aki örült az Arsenal sikerének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 13:16
null
Foghatja a fejét Patrick Bamford (Fotó: Action Images)
Nem örvend jelenleg nagy népszerűségnek a szurkolók körében az a Patrick Bamford, aki Chelsea-játékos létére kedvelte a rivális Arsenal képeit, melyek a „kékek” elleni siker ünnepléséről készültek.

A 23 esztendős támadó papíron hiába a Chelsea játékosa, még egyetlen mérkőzést sem játszott a csapatban. A szerződtetése óta eltelt négy és fél évben a londoniak összesen hat klubnak adták kölcsön, a jelenlegi szezonban a Burnleyt erősíti.

Az angol utánpótlás-válogatott futballistának még így is sikerült magára haragítania a Chelsea szurkolóit, mivel az Arsenaltól elszenvedett 3–0-s vereséget követően kedvelte az „ágyúsok” ünneplésről készült képeit.

A „kékek” drukkerei értetlenül fogadták Bamford tettét, és magyarázatot várnak arra, hogy Chelsea-játékos létére miért tetszik neki az Arsenal futballistáinak győzelmi mámora.

 



 

Legfrissebb hírek

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Visszatért a Premier League-be a Liverpool korábbi kapitánya – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.15. 10:58

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
2025.07.13. 19:27

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2025.07.12. 18:21
Ezek is érdekelhetik