Everton: Besicnek hat hónapba került Rooney gálameccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.05. 10:19
null
Nagy a baj – Muhamed Besic súlyosan megsérült Wayne Rooney gálamérkőzésén (Fotó: AFP)
Bosnyák sajtóhírek szerint súlyos sérülést szenvedett Muhamed Besic, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton középpályása – egy gálamérkőzésen.

 

Mint ismert, a Manchester United szerdán gól nélküli döntetlent játszott az Evertonnal. A mérkőzést Wayne Rooney tiszteletére rendezték meg (egyben jótékonysági találkozó is volt), aki a „kékeknél” nevelkedett, majd 2004-ben az MU-hoz szerződött, és a „vörös ördögök” mezében azóta 368 bajnoki találkozón lépett pályára (ezeken 178-szor volt eredményes) – mindeközben pedig az angol válogatott legeredményesebb gólvágója lett.

Az Evertonban ott volt Muhamed Besic is, ám a 65. percben fájdalmas arccal lebicegett a pályáról, miután megsérült.

Bosnyák sajtóhírek szerint súlyos sérülésről van szó – a legtöbb portál úgy tudja, a középpályás minimum hat hónapra kidőlt, ám van, ahol már arról cikkeznek, hogy a játékosnak a teljes 2016–2017-es szezont ki kell hagynia.

Noha pontos diagnózist még nem tudni, mint ahogy az Evertonnál egyelőre a sérülés súlyosságáról sem beszéltek, Besic édesapja a szerda esti találkozó után sokatmondóan elárulta, beszélt fiával, aki csalódott volt, sérülése látszólag rendkívül megviselte.

Friss: Besic közösségi oldalán megerősítette, hat hónapot kell kihagynia.



 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik