Wigan: pazar debütálás, Bogdán máris büntetőt hárított!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 00:37
null
Bogdán az első labdaérintéséből büntetőt hárított! (Fotó: Wigan/Facebook)
Bogdán Ádám, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Wigan Athletic frissen igazolt kapusa máris átesett a tűzkeresztségen új csapatánál, sőt a Macclesfield elleni felkészülési mérkőzésen első labdaérintéséből büntetőt hárított.

 

A Liverpooltól egy évre kölcsönbe érkező Bogdán Ádám szerződtetését szerda délután jelentette be hivatalosan a Wigan, a magyar válogatott kapus pedig este már be is mutatkozott új csapatában. A másodosztályú klub hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint a magyar válogatott kapus – a boltoni időszakából már ismerős finn társát – Jussi Jääskeläinent váltotta a szünetben, majd a második félidőben, az első labdaérintéséből rögtön büntetőt hárított.

A beszámoló szerint a folytatásban már nem nagyon akadt feladata Bogdánnak, míg a csapattársai – köztük az északírek által megénekelt Will Grigg – nem találtak be ötödosztályú ellenfelük kapujába, így 0–0-ra végződött a mérkőzés.

„Ez remek kezdés volt Bogdán Ádámtól – értékelt a találkozót követően Gary Caldwell, a Wigan menedzsere. – Jót tesz az önbizalmának, különösen azért, mert most érkezett a klubhoz. Annak ellenére, hogy nem volt sok ideje ismerkedni a többiekkel, jól játszott, és megmutatta, hogy milyen minőségi játékos.”

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik