PL: a Chelsea 40 milliót fizet a 22 éves csatárért – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 11:51
A francia L'Équipe értesülései szerint a Marseille elfogadta a Premier League-ben szereplő Chelsea 40 millió eurós ajánlatát Michy Batshuayiért.

A 22 éves belga válogatott szupercsere – aki a magyarok elleni nyolcaddöntőben eredményes volt – állítólag közel állt a Crystal Palace-hoz, de a jelek szerint egy másik londoni együttesnél köt ki, ötéves szerződést készül aláírni a „kékekkel”.

A hírhez két érdekesség is kapcsolódik. Az egyik, hogy az olasz válogatottat az Eb végeztével elhagyó és a Chelsea irányítását átvevő Antonio Conte a döntőben akár találkozhat leendő játékosával, ehhez az olaszoknak és a belgáknak is fináléba kell jutniuk.

A másik, hogy nagyon bejött, amikor a Chelsea legutóbb a Marseille-től igazolt csatárt: Didier Drogba volt az, a klub történetének egyik legnagyobb játékosa.
szupercsere – aki a magyarok elleni nyolcaddöntőben eredményes volt – állítólag közel állt a Crystal Palace-hoz, de a jelek szerint egy másik londoni együttesnél köt ki, ötéves szerződést készül aláírni a „kékekkel”.

A hírhez két érdekesség is kapcsolódik. Az egyik, hogy az olasz válogatottat az Eb végeztével elhagyó és a Chelsea irányítását átvevő Antonio Conte a döntőben akár találkozhat leendő játékosával, ehhez az olaszoknak és a belgáknak is fináléba kell jutniuk.

A másik, hogy nagyon bejött, amikor a Chelsea legutóbb a Marseille-től igazolt csatárt: Didier Drogba volt az, a klub történetének egyik legnagyobb játékosa.

Legfrissebb hírek

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
17 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik