MU: még ma bejelentik José Mourinho kinevezését – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.21. 12:22
A spanyol As értesülései szerint a Manchester United szombaton este bejelenti José Mourinho kinevezését – függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel ér véget az FA-kupa döntője.

A lap azt írja, hogy Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető igazgatója és Jorge Mendes szuperügynök hetekkel ezelőtt megegyezett egymással, de a klub vezetőségében volt némi bizonytalanság a portugál menedzser kinevezését illetően. Mostanra azonban eldőlt, Louis van Gaal manchesteri pályafutása a 2015–2016-os szezonnal a végéhez ért.

Van Gaal korai távozásának két fő oka a Bajnokok Ligáját érő helyezésekről való lemaradás és a rossz kapcsolat a keret játékosainak többségével.

Az As szerint Mourinho éves fizetése akár 15 millió euró is lehet a Unitednél, emellett pedig drasztikus változásokat vihet véghez a „vörös ördögök” keretében.

A városi rivális Citynél Pep Guardiola költekezhet szinte korlátok nélkül, így nem lenne meglepő, ha a nyáron Manchester lenne a nagy átigazolási durranások fővárosa.Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető igazgatója és Jorge Mendes szuperügynök hetekkel ezelőtt megegyezett egymással, de a klub vezetőségében volt némi bizonytalanság a portugál menedzser kinevezését illetően. Mostanra azonban eldőlt, Louis van Gaal manchesteri pályafutása a 2015–2016-os szezonnal a végéhez ért.

Van Gaal korai távozásának két fő oka a Bajnokok Ligáját érő helyezésekről való lemaradás és a rossz kapcsolat a keret játékosainak többségével.

Az As szerint Mourinho éves fizetése akár 15 millió euró is lehet a Unitednél, emellett pedig drasztikus változásokat vihet véghez a „vörös ördögök” keretében.

A városi rivális Citynél Pep Guardiola költekezhet szinte korlátok nélkül, így nem lenne meglepő, ha a nyáron Manchester lenne a nagy átigazolási durranások fővárosa.

A Manchester United szombaton 18.30-tól a Crystal Palace ellen vívja az FA-kupa fináléját.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik