Manchester City: „Guardiolának nem lesz könnyű dolga”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.15. 08:41
Xherdan Shaqiri, a Stoke City futballistája – aki 2013 és 2015 között Pep Guardiola játékosa volt a Bayern Münchennél – Sky Sportsnak adott interjújában figyelmeztette korábbi edzőjét – aki az idény végén veszi át a Manchester City menedzseri pozícióját –, a Premier League jelentős kihívás lesz a számára.

„Guardiola nagyszerű edző, a Manchester City játékosai rengeteget tanulnak majd tőle – mondta Shaqiri. – Ő és a stábja is rendkívül felkészült. Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy a Manchester Citynél nagyon magasak az elvárások, amelyeknek roppant nehéz megfelelni. A bajnokság évről évre egyre nehezebb, szoros versenyre számítok a következő szezonban is.”

„A Premier League nem olyan, mint a Bundesliga vagy a La Liga – folytatta a svájci játékos. – Németországban két-három igazán erős csapat van, Angliában viszont az összes ellenfél veszélyt jelent. A következő idény nehéznek ígérkezik, bármi megtörténhet, abban viszont biztos vagyok, hogy Guardiola megpróbál majd mindent megnyerni a Manchester City élén.”

A City vasárnap délután a Swansea vendégeként lép pályára a Premier League 38. fordulójában. Egy döntetlennel gyakorlatilag biztosítaná helyét a BL selejtezőjében, de ha győz, még harmadik, azaz BL-főtáblás is lehet.

Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01
Ezek is érdekelhetik