MU: BL-győztes játékos az akadémia élén

Vágólapra másolva!
2016.02.16. 10:55
A csapatot 12 évig erősítő Nicky Buttot nevezték ki a Manchester United futballakadémiájának élére.

„Mivel belőlem is itt lett labdarúgó, nagy megtiszteltetés, hogy vezethetem ezt az akadémiát, és játékosok nemzedékeit adhatom az MU-nak” – jelentette ki a 41 éves ex-középpályás.

A 39-szeres válogatott Butt Ryan Giggsszel, Paul Scholesszal és David Beckhammel együtt végzett az 1992-es évfolyamban, majd 2004-ig játszott a felnőtt együttesben. Ezalatt 387 mérkőzésen lépett pályára, és hat bajnoki címet szerzett. Öt évvel ezelőtti visszavonulását követően a manchesteri tartalékcsapat edzője lett, közben David Moyes 2014-es menesztése után négy meccsen a megbízott vezetőedzőnek kinevezett Giggs segítője volt.

 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik