Liverpool: „Csoda, hogy bement” – Klopp Bogdán hibájáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.09. 00:57
null
Jürgen Kloppot bosszantja, hogy újabb meccsel bővült a Liverpool versenynaptára (Fotó: Action Images)
A Bogdán Ádámmal felálló Liverpool idegenben 2–2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter Cityvel az angol FA-kupa harmadik fordulójában. Mint arról beszámoltunk, a házigazdák második góljánál nagyot hibázott a magyar válogatott kapus, aki szögletből kapott gólt. A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a lefújás után nem kívánt részletesen beszélni a találatról.

„Az első gólnál balszerencsések voltunk, az volt az Exeter első támadása. A második gólról nem mondok semmit, csoda, hogy bement” – mondta röviden Klopp.

Az FA-kupa szabályai szerint döntetlen esetén fordított pályaválasztással megismételendő mérkőzés következik, vagyis a két csapat az Anfield Roadon január 20-án ismét összecsap egymással.

Ez az, ami Jürgen Kloppnak nem hiányzott, hiszen csapata a Premier League mellett a Ligakupában és az Európa-ligában is érdekelt, tehát újabb meccset kell beiktatnia az egyébként is sűrű menetrendjébe.

„Nem hiszem el, hogy újabb mérkőzéssel bővült a programunk. Következik az Arsenal és a Manchester United elleni bajnoki, utána pedig a megismételendő mérkőzés. De ezen nem tudok változtatni. Ha nem történik semmi váratlan, hasonló összetételű és fiatalokkal felálló csapattal lépünk pályára hazai pályán is. A legfőbb gond, hogy jelenleg sérültek a középhátvédjeink” – bosszankodott Klopp.

„A klubnak természetesen jól jön, hogy újabb meccset játszunk, én azonban csalódott vagyok amiatt, hogy nem nyertünk” – tette hozzá a német szakember.

Ha a Liverpool az Anfield Roadon kiharcolja a továbbjutást az Exeter City ellen, akkor január második felében 18 nap alatt összesen hat mérkőzésen lesz érdekelt.

ANGLIA, FA-KUPA
3. FORDULÓ
Exeter City (IV.)–Liverpool
22 (Nichols 9., Holmes 45+1., ill. Sinclair 12., Smith 73.)

AZ EXETER CITY ELSŐ…


…ÉS MÁSODIK GÓLJA

Legfrissebb hírek

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Jürgen Klopp lesz az AS Roma következő edzője? A tréner ügynöke reagált

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 10:00

Megható élőképpel rukkoltak elő a Crystal Palace szurkolói az FA-kupa döntőjén

Angol labdarúgás
2025.05.18. 10:52

A Palace történelmet író edzője szólt Guardiolának, hogy legközelebb ne ezt a taktikát válassza

Angol labdarúgás
2025.05.18. 09:44

Eze góljára nem jött válasz a Citytől, a Crystal Palace megnyerte az FA-kupát!

Angol labdarúgás
2025.05.17. 17:28

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik