PL: Mourinho ügynöke elmondta, mi a helyzet MU-ügyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.23. 07:04
Jorge Mendes elmondta, nincs megállapodás José Mourinho és a Manchester United között. A portugál edző ügynöke hozzátette, az angol élvonalbeli együttes nem tett hivatalos ajánlatot Mourinhónak.

Mint ismert, Loius van Gaal néhány napja azt nyilatkozta, aggódik állásáért, mert a Manchester United pocsék formában van, a Premier League-ben négy forduló óta nyeretlen.

A brit sajtó szerint a holland szakember napjai meg vannak számlálva Manchesterben, s a Chelsea-től nemrég menesztett José Mourinho válthatja a „vörös ördögök” kispadján. Azonban Mourinho ügynöke, Jorge Mendes tagadta, hogy az MU felvette volna a portugál edzővel a kapcsolatot.

„Nem történt semmi. Azt nem tudom, mit hoz a jövő, de jelen állás szerint nincs egyezség ügyfelem és a Manchester United között, sőt a klub hivatalos ajánlatot sem tett” – idézi Jorge Mendest a Globoesporte.

A Sky Sports információi szerint a United elnökségi ülést tartott kedden Londonban, ám a téma nem Van Gaal jövője volt. Loius van Gaal néhány napja azt nyilatkozta, aggódik állásáért, mert a Manchester United pocsék formában van, a Premier League-ben négy forduló óta nyeretlen.

A brit sajtó szerint a holland szakember napjai meg vannak számlálva Manchesterben, s a Chelsea-től nemrég menesztett José Mourinho válthatja a „vörös ördögök” kispadján. Azonban Mourinho ügynöke, Jorge Mendes tagadta, hogy az MU felvette volna a portugál edzővel a kapcsolatot.

„Nem történt semmi. Azt nem tudom, mit hoz a jövő, de jelen állás szerint nincs egyezség ügyfelem és a Manchester United között, sőt a klub hivatalos ajánlatot sem tett” – idézi Jorge Mendest a Globoesporte.

A Sky Sports információi szerint a United elnökségi ülést tartott kedden Londonban, ám a téma nem Van Gaal jövője volt.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
12 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
12 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
13 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
15 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40
Ezek is érdekelhetik