MU: a kapitány újra beszólt, szerinte váltania kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.20. 20:39
Marc Wilmots, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem szívesen marad csöndben, ha valamiről véleménye van. Legutóbb sajtóhírek szerint Eden Hazard-nak tanácsolta, hogy szerződjön a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatához, most meg Marouane Fellaininek adott ötleteket.

Marc Wilmots folyamatosan szemmel tartja a belga válogatott futballistáit, és ha valami nem tetszik neki, azonnal szól.

Louis van Gaal átszervezte Fellaini szerepét az MU-nál, az általában védekező középpályást játszó belga volt már csatár is. A belga kapitány szerint ez rossz ötlet, azt pedig különösen nehezményezi, hogy nem állandó kezdő Manchesterben egyik kedvence.

„Egy ilyen technikás játékosnak, aki képes elöl és a középpályán is futballozni, egyszerűen játszania kell. Megőrjít, amikor látom, hogy a kispadot melegíti. Meglátjuk, mi lesz, remélem, átgondolja a lehetőségeit, és januárban másik kihívás után néz…” – mondta lesoir.be-nek Wilmots.

Fellaini a 2015–2016-os idényben a bajnokságban összesen 194 percet játszott a a Manchester United mezében. A belga szerződése 2018-ban jár le Angliában, piaci értékét a transfermarkt.de 20 millió euróra teszi.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Kosárlabda: Valerio-Bodon Vincent hazatért, a Honvédban folytatja

Kosárlabda
2025.10.09. 15:12
Ezek is érdekelhetik