Chelsea: Mourinho elvitte a balhét, de kiosztotta játékosait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.30. 08:33
null
José Mourinho értetlenkedve állt játékosai teljesítménye előtt (Fotó: Reuters)
José Mourinho századik hazai bajnoki mérkőzésén a Chelsea 2–1-re kikapott a Crystal Palace-tól a Premier League negyedik fordulójában. A portugál szakember vállalja a felelősséget a vereségért, de játékosai teljesítményével korántsem elégedett.

 

„Nem mondhatom, hogy tizenegy olyan játékosom volt, aki egyformán teljesített volna. Hogy őszinte legyek, ketten vagy hárman távolról sem játszottak elfogadhatóan. Kizárólag én vagyok a felelős, mert egyikőjüket nem cseréltem le, hanem végig a pályán hagytam. Amikor a harmadik cserémet is kihasználtam, rádöbbentem, még egyre szükségem lenne” mondta Mourinho, aki szerint csapata nem érdemelt vereséget, de győzelmet sem.

A portugál szakember hozzátette, a Crystal Palace-nak szerencséje is volt, ám rászolgált a sikerre.

„Nagyon rosszul kezdtük a szezont, négy forduló után csak négy pontunk van. Más bajnokságban azt mondanám, lemondhatunk a bajnoki címről, de a Premier League más világ. Jelenleg nyolc pont a hátrányunk a listavezetővel szemben, ám a bajnokság minden csapat számára egyre nehezebbé válik” – zárta mondandóját Mourinho.

A Chelsea menedzserének azért is fájt a vereség, mert a Stamford Bridge-en szombaton ült századik alkalommal a londoni együttes kispadján bajnoki mérkőzésen.

Érdekesség, hogy Mourinho a Premier League-ben a legutóbbi hét vereségét olyan csapattal szemben szenvedte el, melyet P betűs szakember (Pulis, Poyet, Pardew, Pochettino, Pulis, Pellegrini, Pardew) irányított.

A „kékekre” a következő fordulóban sem vár könnyű feladat, hiszen a Roberto Martínez által irányított Everton otthonába látogatnak – de erre két hetet várnunk kell.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ

Chelsea–Crystal Palace 1–2 (Falcao 80., ill. B. Sako 65., J. Ward 81.)
AFC Bournemouth–Leicester City 1–1 (C. Wilson 24., ill. Vardy 86. – 11-esből)
Aston Villa–Sunderland 2–2 (S. Sinclair 11., 41. – az elsőt 11-esből, ill. M’Vila 8., Lens 52.)
Manchester City–Watford 2–0 (Sterling 47., Fernandinho 56.)
Stoke City–West Bromwich Albion 0–1 (Rondón 45+3.)
Liverpool–West Ham United 0–3 (Lanzini 3., Noble 29., D. Sakho 92.)
Tottenham Hotspur–Everton 0–0
Newcastle United–Arsenal 0–1 (Coloccini 52. – öngól)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 4 10–0 +10 12
2. Crystal Palace 4 3 1 8–5 +3 9
3. Leicester City 4 2 2 8–5 +3 8
4. Manchester United 3 2 1 2–0 +2 7
5. Arsenal 4 2 1 1 3–3 0 7
6. Liverpool 4 2 1 1 2–3 –1 7
7. West Ham 4 2 2 9–6 +3 6
8. Swansea 3 1 2 5–3 +2 5
9. Everton 4 1 2 1 5–4 +1 5
10. Norwich City 3 1 1 1 5–5 0 4
11. Bournemouth 4 1 1 2 5–6 –1 4
12. Aston Villa 4 1 1 2 4–5 –1 4
13. Chelsea 4 1 1 2 6–9 –3 4
14. West Bromwich Albion 4 1 1 2 3–6 –3 4
15. Tottenham 4 3 1 3–4 –1 3
16. Watford 4 3 1 2–4 –2 3
17. Stoke City 4 2 2 3–5 –2 2
18. Southampton 3 2 1 2–5 –3 2
18. Newcastle 4 2 2 2–5 –3 2
20. Sunderland 4 2 2 6–10 –4 2

 

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
2 órája

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
10 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
11 órája

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
14 órája

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Finomhangolásra van szüksége a „Liverpool 2.0”-nak – angol lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.11. 09:31
Ezek is érdekelhetik