Bolton: Bogdán lehetne az egyik legjobban kereső játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.01. 14:43
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton Wanderersnél Bogdán Ádám lehetne az egyik legjobban kereső játékos, ha elfogadná a klub által kínált szerződéshosszabbítási ajánlatot.

Mint ismert, a nyáron lejár a szerződése Bogdánnak, aki 2007-től játszik a Boltonnál. A 27 éves, 19-szeres válogatott kapuvédő helyzetét nehezíti, hogy a szezon során több sérüléssel is bajlódott, viszont így is volt kiemelkedően jó meccse, például a Liverpool ellen az FA-kupában. Alighanem ennek is köszönheti, hogy több sikertelen próbálkozás ellenére klubja nemrég még egy utolsó hosszabbítási ajánlatot tett a magyar futballista elé.

„Jó ajánlatot kapott tőlünk, és világosan kifejeztük, hogy szeretnénk megtartani. Mindenki ismeri a képességeit, szeretnénk jövőre is a csapatunkban tudni. Ha ez sikerül, azzal egy fontos lépést teszünk a csapat újjáépítésében” – mondta Neil Lennon, a Bolton menedzsere, aki minél hamarabb szeretné kialakítani a jövő évi keretet.

A The Bolton News úgy tudja, az új szerződéssel Bogdán lehetne az egyik legjobban fizetett játékos a keretben, ugyanakkor a lap a játékoshoz közel álló forrásra hivatkozva azt írja, a felek álláspontja még elég távol áll egymástól.

Bogdán korábban elmondta, még nem döntött a folytatásról. Szeretne első osztályban védeni, ám a hosszabbítás lehetőségét sem zárta ki. Anglia mellett Németország jöhet szóba. A Bundesligából korábban már konkrétan bejelentkezett érte a Mainz, míg legutóbbi hírünk szerint most a Stuttgart az egyik komoly érdeklődő, de akkor lehet reális esély az egyezségre, ha a jelenleg sereghajtó svábok megőrzik élvonalbeli tagságukat.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik