MU: Januzajnak annyi sárgája van színészkedésért, mint gólja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 11:51
„Adnan Januzaj egy színészkedő” felütéssel írt cikket a Manchester United fiatal szélsőjéről a tekintélyes The Independent a manchesteriek hétfői, Arsenal elleni FA-kupa-veresége (1–2) után.

A cikk szerzője rögzíti a tényt, miszerint a 20 éves játékos az Arsenal ellen, amúgy csereként beállva, már a negyedik sárga lapját kapta műesésért, ez pedig ugyanannyi, mint ahány gólt szerzett eddig a klubja mezében.

A szakíró – nem mellesleg több másik nagy szigetországi sportoldalhoz hasonlóan – kiemeli, hogy Michael Oliver játékvezető kiemelkedően jól vezette a hétfő esti kuparangadót, és akkor is helyesen döntött, amikor sárga lapot mutatott fel Januzajnak látványos összeomlásáért.

David Moyes, az MU korábbi menedzsere annak idején Januzaj védelmében hangot adott a sajtóban, hogy a belga válogatott labdazsonglőrt nem védik eléggé a játékvezetők, sokkal többször szabálytalankodnak vele szemben szankció nélkül, mint mások esetében. Az Independent cikke ugyanakkor kiemeli, hogy ugyanez az állítás igaz a chelsea-s Eden Hazard-ra és a liverpooli Raheem Sterlingre – a Premier League-ben a legtöbb szabálytalanságot elszenvedő két játékosra –, ők azonban még sosem kaptak sárgát színészkedésért.

„Természetesen ez nem jelenti, hogy Hazard vagy Sterling ne alkalmazná a sötét művészetet – mindketten kaptak már az ellenfelektől ezért a szezonban –, de Januzaj négy figyelmeztetése megfelelő bizonyíték” – szólítja fel hozzáállásbeli változtatásra az ifjú játékost az írás szerzője.

A Premier League-ben 2008 óta Gareth Bale (korábban Tottenham, jelenleg Real Madrid) kapta a legtöbb sárga lapot műesésért (7), a második helyen álló Januzaj hárommal van lemaradva ettől.

A klubok tekintetében Tottenham (13), Chelsea (12) és Manchester United (12), Arsenal (8), Liverpool (8) a sorrend.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
4 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
14 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik