Chelsea: „Mourinho állítja, ez egy nagy csapat… Nonszensz!”

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 12:53
null
Keane szerint korai még „nagy csapatnak” nevezni a Chelsea-t (Fotó: Reuters, arcív)
Roy Keane, a Manchester United korábbi futballistája a stoplis szögre akasztása óta szakértőként dolgozik, és a mikrofonnal a kezében „tesz rendet” az angol futball háza táján. Az ír most a Chelsea-ről mondott véleményt.

„Csak kemény munkával lehet nagyszerű klubot építeni, mi pedig mindent megtettünk, és kijelenthetjük, a Chelsea igazi nagy csapat lett” – mondta José Mourinho, a londoniak menedzsere a Paris Saint-Germain ellen 1–1-re végződő Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt követően.

Roy Keane azonban nem ért egyet a Special One-nal, szerinte sokkal több kell ahhoz, hogy a „kékeket” valóban az európai elithez sorolhassuk.

„Finomítanék Mourinho nyilatkozatán, fogalmazzunk inkább úgy, a Chelsea-ben minden megvan, ami ahhoz kell, hogy a jövőben igazi nagy csapat legyen. De most ilyet kijelenteni… Nonszensz!” – mondta Roy Keane.

„Ha öt éven át minden szezonban nyer egy trófeát a Chelsea, akkor beszéljünk újra erről” – tette hozzá Paul Scholes, a Manchester United legendás középpályása.

A Chelsea a 2012–2013-as szezon Európa-liga-sikere óta nem állhatott sehol a dobogó legfelső fokára, míg Mourinho legutóbb 2012 nyarán, a Real Madrid edzőjeként emelhetett magasba trófeát – a Barcelona legyőzésével a Spanyol Szuperkupát hódította el a portugál.

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
19 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik