Mennyei siker: nyertek a „szentek” a „vörös ördögök” otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.11. 16:55
null
Erőlködött az MU, de ez nem ért ma pontot (Fotó: Reuters)
A Premier League 21. fordulójának záró mérkőzésén a Southampton nagy meglepetésre elvitte a három pontot a Manchester United otthonából, ráadásul fellépett ezzel a dobogóra, éppen a házigazdával helyet cserélve.

PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ

Manchester United–Southampton 0–1 (Tadics 69.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az biztos, hogy soha többé nem fogunk együtt vacsorázni – foglalta össze korábban viszonyát Louis van Gaal azzal a Ronald Koemannal, akivel az Ajaxnál nem tudott megfelelő sportigazgató-vezetőedző viszonyt kialakítani. Az egykori tanítvány és korábbi bombaeregető védő mostanában kisebb csodát hajt végre azzal a Southamptonnal, amelyet szétcincáltak a nyáron a nagycsapatok, és sokan lesajnáltak az idény előtt, de Manchesterbe egy kisebb hullámvölgy után is a tabella negyedik helyezettjeként érkezett – éppen az MU-tól elmaradva egyetlen ponttal.

Némi meglepetésre jobban kezdték a mérkőzést a „szentek", majd szép lassan átvette az irányítást a hazai csapat, csak éppen helyzetet egyetlen egyet láthattunk a pihenőig: Robin van Persie 14 méteres lövését a lesérült Toby Alderweireldet váltó Florin Gardos blokkolta az ötösön.

A szünet után is békés mederben csordogált a mérkőzés, Van Gaal ezen a Tyler Blackett, Ander Herrera kettős (Robin van Persie-t váltotta a középpályás, a védő meg a nyáron a Sotontól vett Luke Shaw-t), Koeman pedig Dusan Tadics beállításával próbált orvosolni. Utóbbi járt több sikerrel, mert Van Gaal két cseréje is csak nézte, amint Koeman cseréje ad egy pompás passzt Graziano Pellének, majd az olasz által kapufára lőtt labdát a jobb alsóba küldi: 0–1!

Az MU-menedzser a hajrára lecserélte Ángel Di Maríát, aki Marouane Fellainivel pacsizhatott (Falcaót nem nevezték), Juan Mata viszont megmenthette volna csapatát, de két ziccert is kihagyott, majd a végén Pelle is megtette ezt.

Idegenben elverte a Sotont a United, de odahaza kikapott tőle – a „szentek" az utóbbi három fordulóban először ikszeltek az éllovas Chelsea-vel, aztán gólt sem kapva verték az Arsenalt, aztán meg most idegenben az MU-t.

Szóval ezért látja a sajtó egy része Ronald Koemant máris a Barcelona kispadján...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:23

Visszatért a Premier League-be a Liverpool korábbi kapitánya – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.15. 10:58

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
2025.07.13. 19:27

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30
Ezek is érdekelhetik