Az Arsenal majdnem mindent kihagyott, de végül nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.29. 13:44
null
Welbeck öröme érthető, nyert az Arsenal (forrás: Reuters)
A Premier League 13. fordulójában a West Bromwich Albion otthonába látogatott az eddig a vártnál gyengébben szereplő Arsenal, és bár jóval több lehetősége volt ellenfelénél, végül csak egy góllal nyert, de ezért is három pontot osztanak...

 

ANGLIA
PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

West Bromwich Albion–Arsenal 0–1 (Welbeck, 60.)
Birmingham, 13.45

A MECCS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ITT LEHET ELOLVASNI.

Mindkét csapat két vereséggel érkezett a 13. forduló nyitó meccsére, mégpedig abban a reményben, hogy megszakad végre a rossz sorozatuk. Az Arsenal ráadásul 1982–83 óta nem produkált ilyen gyatra eredménye az első tucat meccs után, hiszen a 17 gyűjtött pontot semmiképpen sem lehetett acélosnak tekinteni.

Az első félidő egyértelműen az Arsenalé volt. A hazai szurkolóknak azt kellett látniuk, hogy kedvenceiknél alig-alig van a labda, egyre-másra támadott az Arsenal, de Cazorla hiába tüzelt messziről is, nem járt szerencsével. A londoniak lövései rendre lepattantak a védőfalról vagy éppen Foster kapus védett remekül.

Úgy ért véget az első félidő, hogy a hazaiaknak egyetlen lövésük sem volt. Az Arsenal viszont többször is nagyon közel járt a gólhoz, mégis gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőben valamivel aktívabb volt a hazai csapat, de a nagyobb veszélyt megint csak az Arsenal kavarta. Még alig-alig örülte ki magát a hazai publikum, hogy az 54. percben megszületett az első WBA-lövés, a 60. percben már szomorkodnia kellett, hiszen az Arsenal megszerezte a vezetést.

Cazorla ment el a bal oldalon, megkerülős csellel eljutott az alapvonalig, ahonnan középre adott, Welbeck remekül emelkedett, erős fejesét pedig Foster nem tudta menteni. 0–1

Az utolsó negyedórától az Arsenal visszavett a tempóból, így több lehetőség adódott a hazaiak előtt. A 80. percben például Berahino fejelt a lécre.

Hiába hajtotta meg az utolsó tíz perceg a WBA, előbb lett volna szükség a harcos támadásokra, így az Arsenal, bár számolatlanul hagyta ki a helyzeteket, végül megérdemelten nyert, ha csak egy góllal is.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 12 10 2 30–11 +19 32
2. Southampton 12 8 2 2 24–6 +18 26
3. Manchester City 12 7 3 2 24–13 +11 24
4. Arsenal 13 5 5 3 21–15 +6 20
5. Manchester United 12 5 4 3 19–15 +4 19
6. Newcastle 12 5 4 3 14–15 –1 19
7. West Ham 12 5 3 4 20–16 +4 18
8. Swansea 12 5 3 4 16–13 +3 18
9. Everton 12 4 5 3 22–19 +3 17
10. Tottenham 12 5 2 5 16–17 –1 17
11. Stoke City 12 4 3 5 13–15 –2 15
12. Liverpool 12 4 2 6 15–18 –3 14
13. West Bromwich Albion 13 3 4 6 13–18 –5 13
14. Sunderland 12 2 7 3 12–19 –7 13
15. Crystal Palace 12 3 3 6 17–21 –4 12
16. Aston Villa 12 3 3 6 6–17 –11 12
17. Hull City 12 2 5 5 14–17 –3 11
18. Leicester City 12 2 4 6 11–18 –7 10
19. Burnley 12 2 4 6 8–20 –12 10
20. Queens Park Rangers 12 2 2 8 11–23 –12 8

 

 

Legfrissebb hírek

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
14 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
16 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
19 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
22 órája

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
23 órája

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51
Ezek is érdekelhetik