MU: Úgy tűnt, a City drukkereit nem izgatja a meccs - Scholes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 11:07
Paul Scholes, a Manchester United korábbi labdarúgója éles kritikát fogalmazott meg a nagy rivális City drukkereivel kapcsolatban, mert szerinte az Etihad publikuma nem volt tisztában a Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés fontosságával.

Egy másik korábbi Manchester United-játékos, Rio Ferdinand a Twitter-oldalán „szólt be” a Manchester City szurkolóinak, miután látta az üres székeket a Roma elleni mérkőzésen. Véleménye szerint a fanatikusok a BL-meccs helyett Gordon Ramsay főzőműsorát nézték otthon, ezért nem érti, miért lenne szükségük stadionbővítésre.

„Az első szembetűnő tényező az Etihad Stadionban az volt kedden, hogy úgy tűnt, a City drukkerei nem voltak tisztában azzal, milyen fontos mérkőzést játszik a csapatuk a Roma ellen – mondta Scholes az Independentnek. – Arra vártam, hogy a közönség egyszer csak feléled, de ez egyáltalán nem történt meg.”

„Rengeteg üres széket láttam, csaknem nyolcezret. Elfogadom, hogy a futball drága üzlet, de azt már nehezen, hogy akik legalább ott voltak, miért nem jöttek rá, hogy a Citynek le kellett volna győznie a Romát. Úgy tűnt, a drukkereket nem izgatja a mérkőzés…”

„A szurkolók inkább csodálják, milyen sztárok játszanak a stadionban, ahelyett, hogy pokollá tennék a hazai pályát a vendégségbe érkező csapatok számára. A Citynek ismét nagy problémái lesznek a csoportból való továbbjutással.”

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
10 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
15 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04
Ezek is érdekelhetik