Man. City: „A Chelsea kis csapat, úgy játszott, mint a Stoke”

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 14:40
null
Manuel Pellegrini kritizálta José Mourinho taktikáját (Fotó: Action Images)
Manuel Pellegrini, a Manchester City vezetőedzője kis csapatként jellemezte a Chelsea-t a két klub vasárnapi összecsapását követően.

 

Az angol bajnoki címvédő és a jelenlegi listavezető bajnoki mérkőzése 1–1-es döntetlennel végződött. A Chelsea többnyire csak védekezett, de a hajrába kanyarodva emberelőnybe került, és megszerezte a vezetést, a City Frank Lampard találatával egyenlített percekkel a lefújás előtt.

Manuel Pellegrini, a manchesteriek menedzsere szerint a kevés helyzetet hozó találkozó nem volt élvezetes, ezért az ellenfél taktikáját hibáztatta.

„Kis csapattal játszottunk, amely kilencven percen át tíz emberrel védekezett egy olyan együttes ellen, amely az első percektől nyerni akart.”

„A mostani nagyon hasonlított a Stoke elleni mérkőzéshez, ahol egy nagy csapat játszott egy kis csapattal, utóbbi kizárólag a 0–0 megőrzéséért harcolt. Rendkívül nehéz lesz megvédeni a címünket, mert minden csapat olyan mentalitással fog pályára lépni ellenünk, ahogy a Chelsea is tette. Megismétlem, nem állt szándékukban nyerni. Döntetlenért jöttek, majd egy kontrából betaláltak tíz ember ellen” – elemezte a hétvége rangadóját a chilei mester, aki azt is hozzátette, hogy számára az a legfontosabb, hogy együttese minden mérkőzésen nagy klubhoz méltóan játsszon.

Természetesen José Mourinho reakciója sem maradt el.

„Pellegrino? Sokszor elmondja, hogy nem beszél rólam és a csapatomról, mégis rendre megteszi. Nem kommentálom a szavait, ne is kérdezzenek róla, nem érdekel” – reagált a Chelsea menedzsere Pellegrini nyilatkozatára, akinek direkt és nem először mondta helytelenül a nevét. A két edző kapcsolata már Spanyolországban megromlott, miután Mourinho váltotta Pellegrinit a Real Madrid kispadján, aki a Málagánál vállalt munkát, azt követően került Angliába.

A portugál edző akkor is visszakanyarodott a témához, amikor Frank Lampardról, az egyenlítő gól szerzőjéről kérdezték.

„Elnézést, de nem beszélek más csapatok játékosairól, ő pedig a Manchester City labdarúgója. Mr. Pellegrino ahelyett, hogy más csapatok játékát elemzi, beszélhetne Frank Lampardról. Én a Chelsea menedzsere vagyok, az én játékosaimról akarok beszélni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik