Man. City: Pellegrini Joveticset magasztalta a Pool-verés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.26. 14:42
Manuel Pellegrini, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City menedzsere a kétgólos Sztevan Joveticset magasztalta a Liverpool ellen 3–1-re megnyert mérkőzést követően.

A montenegrói támadó első manchesteri szezonja pocsékul sikerült, sérülések hátráltatták abban, hogy kiharcolhassa a kezdőcsapatbeli helyét. Ugyanakkor a 24 éves támadó az új idényben mindkét mérkőzésen kezdett, mostani duplájával döntő érdemeket szerzett a bajnoki címvédő Pool elleni sikerében.

„Nagyon balszerencsés volt az előző idényben a sérülések miatt – mondta játékosáról Pellegrini. – Nagy nehézségekbe ütközött már az is, hogy két-három meccset játsszon sorozatban. Azért szerződtettük, mert tudtuk, hogy kiváló futballista. Rendkívül jó felkészülésen van túl, nagyon örülök, hogy jól megy neki. Megérdemli.”

A chilei menedzser elmondása szerint a csapatmunka hozta meg a győzelmet az előző kiírás ezüstérmese ellen.

„Labda nélkül is dolgoztunk kilencvenöt percen keresztül. Amikor egy olyan erős csapattal csapsz össze, mint a Liverpool, koncentráltan és nagy intenzitással kell játszani, mi pedig pontosan ezt tettük. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan a csapat futballozott” – tette hozzá Pellegrini.

EMLÉKEZTETŐÜL – PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ

Manchester City–Liverpool 3–1 (Jovetics 41., 55., Agüero 69., ill. Zabaleta 83. – öngól)

Az állás
1. Tottenham 2 2 5–0 +5 6
2. Manchester City 2 2 5–1 +4 6
Chelsea 2 2 5–1 +4 6
4. Swansea 2 2 3–1 +2 6
5. Arsenal 2 1 1 4–3 +1 4
6. Hull City 2 1 1 2–1 +1 4
7. Aston Villa 2 1 1 1–0 +1 4
8. West Ham 2 1 1 3–2 +1 3
9. Liverpool 2 1 1 3–4 –1 3
10. Everton 2 2 4–4 0 2
11. Sunderland 2 2 3–3 0 2
12. West Bromwich Albion 2 2 2–2 0 2
13. Manchester United 2 1 1 2–3 –1 1
14. Stoke City 2 1 1 1–2 –1 1
Southampton 2 1 1 1–2 –1 1
16. Leicester City 2 1 1 2–4 –2 1
17. Newcastle 2 1 1 0–2 –2 1
18. Crystal Palace 2 2 2–5 –3 0
19. Burnley 2 2 1–4 –3 0
20. Queens Park Rangers 2 2 0–5 –5 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik