Liverpool: Balotelli világklasszis tehetség - Rodgers

Vágólapra másolva!
2014.08.25. 21:52
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers szerint Mario Balotelli személyében világklasszis tehetséget szerződtettek.

A 24 éves olasz válogatott támadó a hírek szerint 20 millió euróért érkezett hétfőn az AC Milantól a Mersey-parti csapathoz, amellyel hároméves szerződést kötött.

„Az átigazolás óriási értéket jelent a klub számára, azt hiszem igazán okos üzletet kötöttünk – örvendett Rodgers. – Nincs kétség Mario képességeit illetően, ő világklasszis tehetség, olyan játékos, aki nagyon fiatal kora ellenére hatalmas tapasztalattal rendelkezik a legjobbak között. Eredményes volt a Premier League-ben, Olaszországban, a Bajnokok Ligájában és az olasz válogatottban is."

„Hiszem, hogy rendelkezünk a szükséges infrastruktúrával, kultúrával és környezettel ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle, és segítsünk neki kiteljesíteni a benne lakozó lehetőségeket. Erős csapatunk van, amely elkötelezett a kemény munka irányában, és hasznot húzhat abból, hogy a csapatnál van. Alig várom, hogy együtt dolgozzam vele, és segítsek neki tanulni, javulni, és fejlődni játékosként. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók nagyon kellemes fogadtatásban részesítik majd."

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik