Man. United: Van Gaal hívta Robbent a „vörös ördögökhöz”

Vágólapra másolva!
2014.07.13. 22:43
A holland válogatott leköszönő szövetségi kapitánya, Louis van Gaal szerette volna, ha Arjen Robben követi őt a Manchester Unitedba.

„Különösen kötődöm Van Gaalhoz, ő a legfontosabb edző a pályafutásom során. A bronzmeccs után megkért, hogy menjek vele Manchesterbe. Ez azonban nem volt opció a számomra, maradok a Bayern Münchennél” – mondta mosolyogva Arjen Robben.

Persze miért is ment volna Robben Manchesterbe, amikor a Bayern Münchennel a következő szezonban is szerepelhet a Bajnokok Ligájában, míg a „vörös ördögök” a következő szezonban nem indulhatnak egyetlen európai kupában sem.

Van Gaal egyébként a bronzmeccs után hétfőn a szokásos „népünnepélyen” vesz részt Hollandiában, másnap pedig indul Manchesterbe. A 62 éves edzőt a hét közepén hivatalosan is bemutatják mint az MU menedzserét, július 18-án pedig megint repülőre ül, csak immár a „vörös ördögökkel”, a cél Los Angeles, no meg a kéthetes turné.

Legfrissebb hírek

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik