Wales: a testére hallgat, abbahagyja a balhés sztár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 19:44
null
Ha kellett, Bellamy a lufiknak is nekiment (Fotó: Reuters)
Harmincnégy éves korában bejelentette visszavonulását a Cardiff City 78-szoros walesi válogatott csatára, Craig Bellamy.

„Meg kellett hoznom ezt a döntést, hallgatnom kellett a testem jelzéseire. Az évek alatt hozzászoktam, hogy a különböző sérüléseim okozta fájdalom a társam, de az elmúlt három-négy évben naponta gyulladáscsökkentőket kellett szednem. Eljött az idő, hogy félreálljak. Voltak ajánlataim az MLS-ből és angol kluboktól is, de a testem az első – abbahagyom. A közeljövőben a pro-licences edzői képesítés megszerzése a cél, hogy kipróbálhassam magam menedzserként” – mondta Bellamy.

A hírhedten kezelhetetlen – ugyanakkor kitűnő képességű – Bellamy profi pályafutása alatt a Norwich, a Coventry, a Newcastle United, a Celtic, a Blackburn, a Liverpool, a West Ham United, a Manchester City, illetve a Cardiff csapatát járta meg. Sokatmondó, hogy egyik klubjában sem játszott száz bajnoki találkozót.

A walesi válogatottban 1998-ban mutatkozott be, 2013-ban játszotta 78., utolsó mérkőzését – a nemzeti csapatban 19 gólt szerzett. A 2012-es olimpián szerepelt a brit válogatottban – 1960 óta ő érte el az első brit gólt ötkarikás futballtornán. Angol Ligakupát és Szuperkupát (Community Shield) nyert a Liverpoollal, Skót Kupát a Celtickel, 2007-ben Walesben az év futballistájának választották meg.

Legfrissebb hírek

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22
Ezek is érdekelhetik