PL: Kérdezzék a Chelsea-t, mi történhet idegenben - Pellegrini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.30. 16:11
Manuel Pellegrini sajnálja, hogy a Manchester City nem tudta megnyerni az Arsenal elleni rangadót, ugyanakkor úgy fogalmazott, ha megnyerik a hátra levő meccseiket, csak rajtuk múlik a sorsuk. Nem lesz könnyű a dolguk, erről a Chelsea is tudna mesélni a szombati idegenbeli vesztes találkozója kapcsán...

„Idegenben összesen négy pontot szereztünk a Manchester United és az Arsenal elleni meccsen, ez jó eredmény. Természetesen sokkal boldogabbak lennénk, ha Londonban nyertünk volna, az első félidőben meg is volt rá a lehetőségünk. Az Arsenalnak jobban sikerült a második játékrész, de a gólon kívül nem volt igazi helyzete. A négy csapat, amelynek esélye van a bajnoki címre, biztosan veszít még pontokat a szezon végéig. Nagyon nehéz mindig a hajrá, amikor sok csapat küzd a pontokért, hogy elkerülje a kiesést. Kérdezzék meg a Chelsea-t, mi történhet idegenben. Mi továbbra is csak a következő meccsre koncentrálunk. Nem látom tisztán, mit hoz a jövő. Amit tudok, hogy ha megnyerjük a meccseinket, csak rajtunk múlik a sorsunk” – mondta Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere.Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Chlesea-t irányító José Mourinho elismerte, nincs esélyük a bajnoki címre.

Legfrissebb hírek

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40
Ezek is érdekelhetik