Liverpool: eljárás indult a kifakadó Rodgers ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 09:22
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) eljárást indított a Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers ellen, aki a Manchester City elleni december 26-i vereségük után kifakadt a játékvezetőkre.

Rodgers borzasztónak nevezte a bírói csapat közreműködését a Manchester City otthonában elszenvedett 2–1-es vereségüket követően. A találkozót Lee Mason vezette, aki a Manchester körzetébe tartozó Boltonból származik.

„Remélhetőleg a jövőben a Liverpool–Manchester párharcokra nem Manchesterből és környékéről kapunk játékvezetőket” – mondta a meccs után Rodgers.

A szövetség szerint az északír szakember a szavaival megkérdőjelezte Mason tisztességét, és részrehajlást sugallt a játékvezető részéről.

Rodgerst több bírói ítélet is felháborította a december 26-i mérkőzésen: még 0–0-s állásnál Raheem Sterling gólját les miatt nem adták meg, tévesen, Luis Suárezt pedig – a liverpooliak szerint – a meccs vége felé szabálytalanul szerelte a tizenhatoson belül Joleon Lescott, de a 11-es elmaradt.

Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
13 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07
Ezek is érdekelhetik