Tottenham: a Torres-döntés „vicc, szégyen, érthetetlen"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 18:55
null
A nevezetes eset (Fotó: Reuters)
André Villas-Boas, a Tottenham Hotspur menedzsere nevetségesnek tartja, hogy nem sújtották kiegészítő büntetéssel Fernando Torrest, a Chelsea labdarúgóját, aki a két csapat szombati mérkőzésén a felvételek tanúsága szerint Jos Vertonghennek, a Spurs játékosának arcába mart.

 

A mérkőzésen végül – más miatt – kiállított Fernando Torres automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, de az angol Futballszövetség (FA) további büntetést is kiszabhatott volna, ám keddi közleményében világossá tette: a filmfelvételek alapján erre nem lát okot, marad a Norwich elleni hétvégi bajnokira szóló eltiltás.

„Nagyon nehéz bármit is hozzátenni ehhez – háborgott Villas-Boas, aki szerint a kirívó sportszerűtlenséget jobban meg kellett volna büntetni. – Vicces és egyben hihetetlen döntés, függetlenül attól, hogy melyik klub mely játékosáról van szó. Hogyan lehetséges, hogy megnéznek egy ilyen egyértelmű felvételt, majd büntetés nélkül hagyják a történteket, holott ez a viselkedés áthág minden sportemberi normát? Ez a döntés szégyen."

Torresre minden bizonnyal mégis hosszabb kihagyás vár, mint amennyi az eltiltással jár, ugyanis a Steaua elleni keddi BL-mérkőzésen térdsérülést szenvedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik