MU: a belga csillagnál elkerülnék a Pogba-effektust

Vágólapra másolva!
2013.10.07. 11:27
null
Januzaj (jobbra) volt a hős a Sunderland elleni bajnokin (Fotó: Action Images)
Egybehangzó brit sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Manchester United labdarúgócsapata új szerződést kínál Adnan Januzajnak. A 18 éves belga középpályás állítólag heti 60 ezer fontot (21 millió forint) kereshet, ha elfogadja klubja kontraktustervezetét.

 

A hír azután járta be a brit sajtót, hogy Januzaj két góljával a Manchester United legyőzte a Sunderlandet (2–1) szombaton a Premier League-ben. A „fekete macskák" ellen a belga középpályás duplája mellett 86 százalékos pontossággal passzolt, öt beadása volt, és háromszor lőtt kapura. Nem csoda, hogy a „vörös ördögök" szeretnék benevezni őt a Bajnokok Ligájába is, hétfőn már felkerülhet a B-listára.

A Manchester United nem szeretne úgy járni, mint Paul Pogbával (aki nagy ígéret volt, ám a Juventus 2012 nyarán elhappolta), ezért sajtóhírek szerint új szerződést kínál Januzajnak. Az Anderlecht akadémiáján nevelkedő 18 éves középpályás szerződése a szezon végén lejár az MU-nál.

Januzaj ügynöke, Dirk De Vriese elárulta: több európai élcsapat is érdeklődik védence iránt, a Manchester Uniteddel jól haladtak a hosszabbításról szóló tárgyalások, egészen addig, amíg Sir Alex Ferguson el nem hagyta a klubot.

Állítólag a Real Madrid, a Juventus, a Bayern München és a Manchester City is érdeklődik Januzaj iránt.

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
Tegnap, 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik