Tottenham: a dán csodagyerek pótolhatja Bale-t - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.03. 11:00
Angol sajtóhírek szerint a Tottenham Hotspur labdarúgócsapata már el is költötte fejben a Gareth Bale eladásából származó milliók egy részét. A hírek szerint a londoniak az Ajax középpályását, a dán futball legnagyobb tehetségének tartott Christian Eriksent akarják megszerezni, ha a walesi eligazol.

Mint ismert, a Tottenhamnél már hetek óta téma Bale eladása, így most már nem csak a walesi átigazolása, hanem lehetséges utódai kapcsán is sorra jelennek meg a pletykák.

Az angolok információi szerint a ballábas középpályás pótlására a Tottenhamnél az Ajax 36-szoros dán válogatott középpályását, Christian Eriksent nézték ki. A Németh Krisztiánék ellen pénteken két gólpasszt jegyző Eriksen 2010 óta szerepel az Ajax felnőtt csapatánál, és 21 éves kora ellenére már több mint száz mérkőzésen magára ölthette az amszterdami klub mezét.

A fiatal dánt korábban már a Dortmunddal, a Real Madriddal, a Bayern Münchennel és a Liverpoollal is szóba hozták, és a játékos is jelezte már többször, hogy szívesen kipróbálná magát a négy nagy bajnokság egyikében. A 2011-ben az év dán labdarúgójának megválasztott Eriksen piaci értéke a transfermarkt.de szerint 18 millió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik