Arsenal: végleg távozott a korábbi brazil válogatott védő

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 22:23
Hazájában, a Flamengo labdarúgócsapatában folytatja pályafutását André Santos, az Arsenal korábbi brazil válogatott védője. A 30 esztendős hátvéd kétéves szerződést kötött a Mano Menezes irányította együttessel.

André Santos két évvel ezelőtt hétmillió euróért érkezett az „ágyúsokhoz”, ahol azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a szurkolók körében sem bizonyult túl népszerűnek.

A klubvezetők végül 2013 februárjában kölcsönadták a 24-szeres válogatott védőt a Gremiónak, amely a szezon végeztével szerette volna őt megtartani, de az angolok több pénzt kértek érte, mint amennyit a brazilok megengedhettek maguknak.

Ennek ellenére a Flamengo most ingyen szerezte meg Santost, akit a szerződése 2015-ig az Arsenalhoz kötött volna. A Fenerbahce játékosaként annak idején török bajnokságot, valamint Európa-ligát nyerő futballistának nem lesz ismeretlen új klubja, hiszen 2005-ben kölcsönben már szerepelt a csapatnál.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik