Liverpool: a Celta csatára kedden írhat alá a „vörösökhöz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 13:23
Kedden orvosi vizsgálaton vesz részt, ennek sikeres teljesítése esetén pedig aláírja négy évre szóló szerződését a Liverpool labdarúgócsapatához Iago Aspas, a spanyol élvonalbeli Celta Vigo támadója.

A 25 esztendős támadó négyéves szerződést köt a „vörösökkel”, akik kilencmillió eurót fizetnek a vigóiaknak a támadóért. A megállapodás értelmében azonban a Celta további pénzhez juthat, ha a Liverpool a későbbiekben legalább 16 millió euróért értékesíti a játékost. A vigói nevelésű támadó szezononként 1.5 millió eurót tehet majd zsebre az angoloknál.

Amikor hallottam, hogy a Liverpool érdeklődik irántam, egy percig sem hezitáltam. A világ egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, s bár érkeztek ajánlatok Olaszországból és Portugáliából is, a Premier League mellett döntöttem. Nyugodt vagyok, de egyben izgatott is, ez az eddigi legnagyobb előrelépés karrieremben” – nyilatkozta a futballista, aki kedden esik át az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon.

Aspas a 2012–2013-as szezonban 32 bajnokin 12 gólig jutott, amellyel egyrészt a Celta házi gólkirálya lett, másrészt bennmaradáshoz segítette csapatát a spanyol élvonalban.

Legfrissebb hírek

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
17 órája

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23
Ezek is érdekelhetik