PL: két évvel hosszabbított a West Ham United menedzsere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 12:05
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United bejelentette, hogy két évvel, 2015 nyaráig meghosszabbította menedzsere, Sam Allardyce szerződését.

Az 58 esztendős szakember korábban leszögezte, addig nem újítja meg idén nyáron lejáró kontraktusát, amíg együttesével nem biztosítja be a bennmaradást.

Nos, ez megtörtént, hiszen a tizedik helyen álló West Ham előnye nyolc pont a 18. helyezett Wigannel szemben, amelynek – riválisaival elentétben – még két meccse van hátra a bajnokságból, ám utolérni már így sem tudja a „kalapácsosokat”.

Allardyce 2011 júniusa óta irányítja a West Hamet, ezt megelőzően többek között a Bolton Wanderers és a Newcastle United kispadján is ült.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
7 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik