Man. City: Nem értem, miért bánt így velem Mancini - Bellamy

Vágólapra másolva!
2013.03.30. 16:27
Craig Bellamy, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Cardiff City csatára a Daily Mailnek nyilatkozott Roberto Manciniről, korábbi edzőjéről, akivel a Manchester Citynél 2009 és 2011 között dolgozott együtt. A walesi játékos elismerte, ő is hibázott, és másképp is alakulhatott volna a kapcsolata az olasz menedzserrel.
„Nem értem, miért bánt így velem Mancini. Amikor még a Newcastle-nél játszottam, együtt dolgoztam Bobby Robsonnal, aki megtanított mindenre, amit a futballról tudni kell, annak ellenére, hogy abban az időben önző voltam, és így cserben hagytam egy olyan embert, aki többet érdemelt volna. Ő a játék szeretetére nevelt minket, Mancini egészen más volt, de elismerem, sok mindent csinálhattam volna én is másképp” – nyilatkozta a walesi játékos.Bellamy 2008-ban került a Manchester Cityhez, ahol Mancini 2009-es érkezésével egyre kevesebb játékidőt kapott. 2010-ben elkerült kölcsönbe a Cardiffhoz. 2011-ben végül eladta a manchesteri csapat a Liverpoolnak, ahol szintén nem találta a helyét a csatár, így 2012-ben véglegesen is megvásárolta a Cardiff City.„Mancini nem állt ki mellettem, csak keresett valakit a helyemre. Sokkal nyitottabb lehettem volna, de amikor Mark Hughes-t menesztették, egyszerűen leblokkoltam. Ezt már megbántam, és biztos vagyok benne, hogy képesek lettünk volna összedolgozni” – zárta nyilatkozatát Bellamy.Bellamy csapata, a Cardiff City jelenleg hét ponttal vezeti az angol másodosztályú bajnokság tabelláját, a walesi a 2012–2013-as szezonban huszonhat mérkőzésen lépett pályára, ezalatt négy gólt szerzett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik