FA-kupa: a Wigan négy perc alatt kiütötte az Evertont

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 15:44
null
A Wigan négy perc alatt kiütötte az Evertont az FA-kupából (Fotó: Action Images)
Elsőként a Wigan jutott be az angol labdarúgó FA-kupa elődöntőjébe, miután idegenben 3–0-ra legyőzte az Evertont a negyedöntőben.

 


A házigazda liverpooliak a hatodik, a vendégek a még pont bennmaradást érő 17. helyen állnak a Premier League-ben, így a találkozó favoritja a december 26-i, londoni bajnoki mérkőzésüket 2–1-re megnyerő Everton volt.

Ráadásul a két csapat közelmúltbeli mérkőzései sem sok jót ígértek a Wigannek, a vendégek legutóbbi – 2008-as – diadala óta öt Everton-siker és négy döntetlen született.

A találkozó elején ennek megfelelően a hazaiak léptek fel kezdeményezőbben, és Mirallas beadását Distin csak centikkel fejelte a kapu mellé.

A vendégek először a 10. percben veszélyeztettek, Maloney szólója után azonban a kapufa kisegítette a hazai csapatot.

A 20. perchez érkezve újabb ütés-váltásra került sor, előbb Koné fejelt kevéssel a léc fölé, majd Jelavic lövésénél kellett Roblesnek hárítania.

Fél óra játékhoz érkezve aztán Muchának kellett nagyot védenie McCarty lehetőségénél, majd négy (!) perc alatt eldöntötte a továbbjutás kérdését a vendégcsapat.

A 30. percben Figueroa szakadt el Osmanről egy szögletnél, és fejelt az Everton kapujába (0–1), majd egy perccel később már 0–2-t mutatott az eredményjelző: Callum McManaman lépett ki a jobb oldalon, és 9 méterről a jobb alsóba lőtt.

A 33. percben pedig már hárommal mentek a vendégek, Koné játszott középre, az ott érkező Jordi Gómez pedig 21 méterről a jobb alsóba tekert (0–3).

A félidő hajrájában a vendégek még Maloney 27 méteres szabadrúgásával veszélyeztettek, de Mucha kiütötte a léc alá tartó lövést.

A második játékrészben a hazaiak Fellaini kevéssel mellé szálló emelésével próbálkoztak, majd Figueroa lövését hárította Mucha a 65. percben.

Az utolsó percekben még a csereként beálló Barkley, valamint Osman révén állt közel az Everton a szépítéshez, ez azonban egyiküknek sem sikerült, így a Wigan 3–0-ra nyert.


FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Everton–Wigan Athletic 0–3
(Figueroa 30., C. McManaman 31., Jordi Gómez 33.)
KÉSŐBB
Manchester City–Barnsley (II.) 18.30
VASÁRNAP
Millwall (II.)–Blackburn Rovers (II.) 15.00
Manchester United–Chelsea 17.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik