Newcastle: Talán olyan lehettem volna, mint Messi - Ben Arfa

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 17:03
Hatem Ben Arfa, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle huszonöt éves támadója a le10sport.com-nak adott interjújában azt találta mondani: ha karrierje során nem viselkedett volna korábban olyan gyerekesen, mára sokkal jobb játékos válhatott volna belőle. Akár olyan kaliberű, mint a négyszeres aranylabdás Lionel Messi.

„Megbántam, hogy korábban nem viselkedtem felnőttként. Ha a karrierem kezdetén megtanulom kezelni ezt a felhajtást, sokkal magasabb szintre fejlődhettem volna. Talán olyan lehetnék már, mint Lionel Messi. Szerencsére van még időm" – nyilatkozta Ben Arfa.Ben Arfa.

A szélső tizenöt évesen került a Lyon ifi csapatába, tizenhét évesen pedig már profi szerződést kapott a klubtól. Ben Arfa emellett tizenháromszoros válogatott, viszont nem szerepelt sem a 2008-as Eb-n, sem a 2010-es vb-n. A 2012-es Eb-re ugyan kapott meghívót, azonban nézeteltérése támadt a szövetségi kapitánnyal, Laurent Blanc-nal, és azóta egyszer sem léphetett pályára a francia nemzeti együttesben.

„Sokat jár a fejemben a 2014-es vb, nem tudom elképzelni, hogy ne lehessek ott Brazíliában. Rengeteg tehetséges játékosa van Franciaországnak, de úgy gondolom: sajnos egyikük sem vezető típus. Talán egyedül Karim Benzemát tudnám megnevezni a csapatból, aki utat mutathatna nekünk" – zárta az interjút Ben Arfa.

A francia szélső combsérülést szenvedett a Maritimo elleni Európa-liga-mérkőzésen, így november óta nem léphetett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik