Tíz perc alatt négyet vágott az Arsenal

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 23:01
null
Podolski (jobbra) nevét skandálták az Emiratesben, a német támadó Walcottnak (balra) is adott egy gólpasszt (Fotó: Reuters)
A Premier League 19. fordulójából elhalasztott mérkőzésen az Arsenal hazai pályán 5–1-re győzött a West Ham United ellen. Az „ágyúsok" a mérkőzés elején hátrányba kerültek, de a második félidő elején volt egy olyan periódusuk, amikor négy gólt szerezve eldöntötték a három pont sorsát.

Két nagy (a Manchester City és a Chelsea elleni) elveszített bajnoki rangadó után az Arsenalra mindenképpen kötelező feladat várt: Arsene Wenger legénysége a 19. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a West Hamet fogadta.

Ennek ellenére Jack Collison már a 18. percben sokkolta az Emirates közönségét, amikor egy szögletet követően a 16-os vonaláról bombázott a kapuba. Az Arsenal ismét hátrányba került, de a West Ham ellen képes volt fordítani. 0–1

Lukas Podolski négy perccel az első találat után egalizált. A német támadó szintén nem kis löketet eresztett meg, ami hasonló végeredménnyel zárult, mint Collisoné, csak éppen természetesen a másik kapuban kötött ki a labda. 1–1

Az első félidőben már nem született újabb gól, de arra, ami a második félidő elején történt, még a legvérmesebb hazai szurkolók sem számítottak. Az Arsenal a 47. és az 57. perc között négy gólt szerzett.

A vezetést Oliver Giroud szép találatával szerezte meg a hazai csapat. A francia támadó egy szögletre érkezett remek ütemben, kapásból a kapuba pöccintve a labdát. Technikás, Giroud-tól már-már szokatlannak mondható megoldás volt. 2–1

Hat perccel később Santi Cazorla találatával már 3–1-re vezettek az „ágyúsok" – ez sem volt csúnya találat. Podolski tette le a labdát a spanyolnak, aki háttal húzta be egy védő szorításában a kapuba.

Aztán Theo Walcott is feliratkozott a gólszerzők listájára. Ezúttal is Podolski volt az előkészítő, aki egy remek kontra után passzolt középre, ahol az angolnak már nem volt nehéz dolga. Walcott nyolc gólt szerzett, hatot pedig előkészített a legutóbbi 11 bajnokiján. 4–1

Az 57. percben Podolski végleg gondoskodott arról, hogy ezen a mérkőzésen őt éltessék. Ezúttal is meglógott a bal oldalon, most azonban Giroud-hoz passzolt, aki közelről megszerezte az ötödik találatot. 5–1

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Dan Potts súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. A West Ham védőjét nagyon sokáig ápolták (a mérkőzés 12 perces hosszabbítással ért véget), s nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a pályáról. A játékosok arcát nézve félő, hogy nagy a baj az azonnal kórházba szállított Pottsszal.

PREMIER LEAGUE
A 19. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Arsenal–West Ham 5–1 (Podolski 22., Giroud 47., 57., Cazorla 53., Walcott 54.)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 23 18 2 3 57–30 +27 56
2. Manchester City 23 15 6 2 45–19 +26 51
3. Chelsea 23 13 6 4 47–22 +25 45
4. Tottenham 23 12 5 6 40–28 +12 41
5. Everton 23 9 11 3 35–26 +9 38
6. Arsenal 23 10 7 6 46–27 +19 37
7. Liverpool 23 9 7 7 40–28 +12 34
8. West Bromwich Albion 23 10 4 9 33–32 +1 34
9. Swansea 23 8 9 6 34–27 +7 33
10. Stoke City 23 6 11 6 22–27 –5 29
11. Sunderland 23 7 7 9 27–31 –4 28
12. West Ham 23 7 6 10 26–33 –7 27
13. Norwich City 23 6 8 9 24–39 –15 26
14. Fulham 23 6 7 10 33–40 –7 25
15. Southampton 23 5 8 10 30–40 –10 23
16. Newcastle 23 5 6 12 28–41 –13 21
17. Aston Villa 23 4 8 11 19–44 –25 20
18. Reading 23 4 7 12 28–43 –15 19
19. Wigan 23 5 4 14 25–43 –18 19
20. Queens Park Rangers 23 2 9 12 18–37 –19 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik