PL: O’Neill szerint Van Persie a Manchester United Messije

Vágólapra másolva!
2012.12.17. 10:13
A két csapat hétvégi mérkőzése után Martin O’Neill, a Sunderland menedzsere úgy nyilatkozott, hogy Robin van Persie a Manchester United legnagyobb erőssége. A „vörös ördögök” szombaton 3–1-re legyőzték hazai pályán a „fekete macskákat”.

„Van Persie szinte a semmiből is gólt tud szerezni. Úgy tűnik, hogy nem történik semmi, védekezésben megvagytok létszámban, aztán hirtelen megnyitja a rést. Nem ugyanez lenne a Barcelonával is, ha nem játszana Lionel Messi? Kiváló erőkből álló csapat, de nélküle, ki tudja, mi lenne, mert Messi a talizmán” – nyilatkozta Martin O’Neill a gólt és gólpasszt jegyző hollandról.

„A United kifizetett 30 millió fontot egy játékosért, akinek mindössze egy éve volt hátra a szerződéséből, ez elárul mindent arról, mennyire is értékelik őt – tért vissza Van Persie-re a menedzser. – Ugyanakkor nem csak jól számoltak vele, hanem Van Persie valóban fantasztikus.”

Az Arsenaltól érkező Van Persie a nyár óta 24 mérkőzésen 17 gólt szerzett, és hat gólpasszt adott a Manchester United színeiben.

Legfrissebb hírek

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04
Ezek is érdekelhetik