Premier League: Mancini szerint a Man. City megvédi címét

Vágólapra másolva!
2012.09.28. 19:06
Roberto Mancini szerint a felejthető rajt ellenére a Manchester City megvédi Premier League-elsőségét a 2012–2013-as kiírásban.

„Nyugodtnak kell maradnunk, és keményen kell dolgoznunk tovább. Meg fogjuk védeni a címünket, de egyetértek azzal, hogy a második év mindig nehezebb” – mondta Mancini, aki szerint nem vészes a csapat visszaesése annak ellenére, hogy a City ebben a szezonban kevesebb gólt szerzett és többet kapott, mint egy éve ilyenkor.

„Csak kettővel kaptunk több gólt, mint az elmúlt évben. Lehet, hogy kevesebbszer találtunk a kapuba, de ezúttal olyan problémáink vannak, mint Sergio Agüero sérülése” – magyarázta az olasz szakember.

A manchesteri csapat szombat a Fulham vendégeként lép pályára a Premier League 6. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
18 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:19

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17
Ezek is érdekelhetik